
Megnyitottuk új gyártócsarnokunkat – a jövő itt kezdődik!
Az eseményen kormányzati és iparági vezetők is részt vettek, akik velünk együtt ünnepelték nemcsak az épület felépülését, hanem azt a közös víziót, amely a fenntartható,
Fő tevékenységünk a nyomásos alumínium öntvények előállítása, felületkezelése, megmunkálása és szerelése. Elsősorban az európai, főként német autógyárak a megrendelőink, de néhány autóipari rendszerbeszállító igényeinek is eleget teszünk.
Emellett több, nem az autóiparban működő vállalkozásnak is szállítunk alumínium alkatrészeket. Közülük a Bosch Csoport tagjaként működő Buderus GmbH-t, valamint a Miele konszernt emelnénk ki.
Az eseményen kormányzati és iparági vezetők is részt vettek, akik velünk együtt ünnepelték nemcsak az épület felépülését, hanem azt a közös víziót, amely a fenntartható,
2023. 09. 28. napján részt vehettünk az első HR-Revolution díjátadó eseményén. Örömmel tölt el bennünket, hogy egy ilyen impozáns csapatban mi is felállhattunk a színpadra,
Első körben 25 vállalat, köztük a CSABAcast Kft. is a sikeres pályázók között van, akik energiahatékonyság-növelő beruházásokat hajthatnak végre a Gyármentő Program keretében kapott támogatási